És, íme, itt a beígért friss. :D A lélektükrök királyából kaptok új fejezetet, és remélem tetszeni fog. Bevallom nektek, bár még nagyon az elején járunk a történetnek, mégis Darian olyan közel áll a szívemhez, mint eddig egyik másik karakterem sem. Nem merek sokat elárulni még róla, de… Annyit kérek tőletek, hogy szeressétek Dariant, mert nagyon megérdemli. :D (Persze Nasir is, ő egy igazi kis segítségbomba!)
És holnap is gyertek, mert lesz egy meglepi, ami már régóta megvalósításra vár, és most lesz is belőle valami. Twilight rajongók előnyben! :D A címét is elárulom: Ez a te átkod, nem az enyém! Hogy Team Edward vagy Team Jacob írás lesz-e? Az még titok… :P De szerintem (remélem :D) mindenkinek tetszeni fog! Úgyhogy mindenkit várok holnap vissza!
És akkor most jó olvasást! Darian számít rátok!
A lélektükrök királya
2. fejezet
Törés
Darian még hosszú percekig állt a sötét barlangban, mert most először életében fogalma sem volt róla, hogy merre kéne indulnia. Sokszor volt már nehéz helyzetben, gyakran adódott az életében olyan helyzet, amiből mások nem tudtak volna kimászni. De neki mindig sikerült. Nem volt még olyan probléma, amin magabiztossága és gyors észjárása ne segítette volna át. De most úgy érezte, megnyílt alatta a föld, és túl sokat vár tőle az élet.
Vagyis jobban mondva az istennő, Nephdea. Már több feladatot bízott rá az óta a bizonyos kaland óta, aminek köszönhetően megismerte, de egyiknél sem érezte ezt. Egyik sem volt könnyű küldetés, sőt, az istennő a létező legnagyobb kihívások elé állította. De lehetetlent még sosem kért. Idáig.
Darian azt hitte, önbizalmát semmi sem rombolhatja le. Mióta felépítette maga köré a félhetetlen hős burkát, nem rettenthette semmi. De mit tegyen most?
Gondolataiból egy érintés rántotta ki. Nasir próbálta magához téríteni, fejét finoman a férfi hátához érintette, és szavakkal is próbált hatni rá.
- Mennünk kellene – csendült fel újra a pegazus mély hangja tudata mélyén, és ez ismét váratlanul érte. Megrázkódott, és véget vetett az önsajnálatnak, de még nem válaszolt. Nasir viszont nem adta fel.
- Mindjárt leszáll az éj. Bármilyen jól is tájékozódom, éjjellátó én sem vagyok, Dar!
Ez hatott. Lehet, hogy Darian nem volt elég erős ahhoz, hogy megtalálja a szemek szemét, de annyi tartása azért volt, hogy ne engedje, hogy valaki kicsinyes becenevekkel illesse. Szemében harag villant, mert elképzelni sem tudta, hogy hogy vette a bátorságot egy ló ahhoz, hogy csak úgy letegezze!
Nem is igazán gondolkozott rajta, mit tesz. A kard még mindig a kezében volt, és kétségbeesését most düh formájában az egyetlen vele lévő élőlényre zúdította, Nasirra. A kardot a ló nyakához nyomta, és fenyegetően felmordult:
- NE SZÓLÍTS ÍGY! – hangsúlyozott ki minden szót külön- külön, hogy biztosan megértse.
- Jól van, na! Nem kell így felkapni a vizet!
Darian lassan leengedte a kardot, és a ló nem is sejthette, hogy a férfi megint máshol jár.
- Dar! Gyere már, Dar! – csendült fel a jól megszokott vékonyka hang. Tulajdonosa közben vidáman gázolt bele a vízbe, és hívogatóan integetett neki, hogy csatlakozzon hozzá. Lassan a víz alá bukott, és Darian már épp kezdett aggódni, hogy a kislány hová tűnt, de ekkor kiemelkedett a vízből. Olyan volt, mint egy sellő, ahogy egy tizenévestől nem megszokott kecsességgel úszkált a vízben. Mégis pajkos volt, áradt belőle a vidámság és az ártatlanság. Kacagása szebbé tette az egész világot. Mikor Darian hallgatta, megszűnt a világ minden rosszasága. Nyoma sem volt a dúló háborúnak, a nyomornak. Minden gond elszállt.
Darian lassan a vízbe sétált, követte a lányt. Úgy vonzotta, mint a mágnes. Azért született, hogy rá vigyázzon, hogy őt megóvja. Ha nem lenne a lány, nem lenne értelme az életének. Nélküle a világ üres lenne, és nem tudna többé hinni a jóság létezésében. A fiatal fiú egyszer csak megragadta a lány derekát, felemelte, és elhajította a vízben. Tudta, hogy lány imádta, amikor ezt csinálta. Most is nevetve bukkant fel a víz alól, és szökdécselve követelte a folytatást.
- Még egyszer, Dar, még egyszer!
Csilingelő kacagása a mennyekbe szállt, Darian pedig nem tudott neki nemet mondani. A lány csodálatosan kék szemében határtalan bizalom csillogott, ami az ő szívének legmélyéig hatolt.
- Hát van értelme az életemnek! – gondolta a fiú, miközben újra eldobta a lányt.
Az emlék felszínre tört Darian akarata ellenére. Arcán egyetlen könnycsepp csordult csak le, de a szívére mázsás súly nehezedett. A szívére, ami már csak egy mechanikus szerkezet volt. Egy gép, ami pumpált és pumpált, de nem élt, csak létezett. Apró darabokra tört azon a szörnyű napon, amikor elvesztette Őt.
- Induljunk! – szólt határozottan Nasirnak, miközben letörölte az apró, sós cseppet az arcáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése