Hosszú, nagyon hosszú idő után végre új fejezet! Remélem tetszeni fog, én élveztem, miközben írtam. :D Az érettségin végre túl vagyok, szóval most több időm lesz írni. Remélem... :D Jó olvasást!
15. fejezet
Világraszóló tervek
Nem mondhatnám, hogy a reggelem kellemesen telt. Amikor felébredtem, minden tagom fájt a nem túl puha földtől, amin ezt az éjszakát kénytelen voltam eltölteni. A nyakam elaludtam, a kezem zsibbadt attól, hogy már alig volt benne vér. Szegényt arra használtam, hogy a fejem alá téve próbáltam puhábbá varázsolni kényszerű ágyamat. Az összes tagom elmacskásodott, és ahogy felegyenesedtem, éreztem meg, hogy minden ruhám nedves. Hát persze! A hajnali harmat. Csodálatos!
Nem túl vidám zsörtölődésemet a gyomrom szakította félbe, ami hangos kordulással követelte a jussát. Igaz, ami igaz, hosszú órák óta nem ettem egy falatot sem. Fájdalmasan gondoltam a vacsorára, ami otthon várt volna, és már szinte éreztem a sültcsirke illatát, és azt, ahogy az omlós hús a számba ér.
A gyomrom egyre hevesebben tiltakozott a mardosó éhség ellen, én pedig, mivel nem tudtam jobbat, gyűjtögetésbe kezdtem az erdőben. Nem mondhatnám, hogy nagy erdőjáró lennék, még életemben nem szedtem gombát, de még csak kertünk se volt, hogy bizton felismerhessem, mi ehető és mi nem. Csak azokról a dolgokról tudtam megállapítani, hogy a számba merhetem-e venni vagy nem, amiket amúgy is gyakran eszem. És nem mondhatnám, hogy a bogyók és erdei gombák mindennaposak voltak az étlapomon.
Végül jó félórai keserves bolyongás után találtam pár szem szamócát, és hálát adtam érte az égnek. Soha nem gondoltam, hogy egy ételnek ennyire lehet örülni. Nem laktam jól vele, de csak az volt a fontos, hogy abban a pillanatban csillapítottam az éhségemet.
- Legalább addig kitart, amíg kidolgozom a tervet – suttogtam az erdőnek, és elindultam vissza a tanya irányába.
Az első ötletem az volt, hogy Bromhoz fordulok. Kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hiszen ő mindent tudott erről a világról, azokat a dolgokat is, amikről mások azt hiszik, csupán legendák. Igen, ő biztosan segítene nekem. Talán nem hinne nekem elsőre, de amint megmutatnám, hogy tudok varázsolni – és remélhetőleg előtte is sikerülne fellobbantani néhány vörös lángot -, a segítségemre lehetne.
Nagyon is jó tervnek tűnt, amíg rá nem jöttem, hogy ezzel mennyire megbontanám a történet vonalát. Brom lesz az, aki majd Eragon mestere lesz, ha eljön az idő, de csak akkor. Ha előbb megtudná, hogy Eragonhoz kerül a tojás, és kikel neki, talán igyekezne megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Hiszen neki is, mint mindenkinek, aki ismeri a lopott tojás történetét, Saphira lovasában van a hite. Egy tizenöt éves fiú csalódást okozna a világnak. Még nem áll készen. Legalábbis Brom így gondolná. És ha mégsem, akkor is túl nagy a kockázat, hogy megváltoztatja a történet eredeti folyását.
Mindenképp valahogy Roran vagy Eragon közelébe kell kerülnie. De hogyan? Kitől kérhetne segítséget, itt az isten háta mögött, ahol senkit sem ismer. És nem csak ismerőse nincsen, de még magát a világot sem mondhatja a magáénak. Más világ, más szabályokkal, más szokásokkal.
Már épp kezdtem magamba roskadni, amikor rájöttem, hogy vannak dolgok, amik itt is úgy mennek, mint az ő otthonában. Egy barátnőre számíthatna. A barát segítségére van szüksége, aki segít neki eligazodni ebben a világban. És amikor erre gondolt, egy név száguldott át az agyán: Kathrina. Ő majd segít neki.
Tökéletes választás! Olyan ártatlan, hogy soha nem gondolná egy tizenéves lányról, hogy rosszban sántikál. És ami még ennél is jobb, Roran bízik benne. Kathrina kedvéért szinte bármit megtenne.
De hogyan ismerkedhetne meg a lánnyal? Még a Carvahallba vezető utat sem ismerte! És mit mondana neki? – Lizzienek hívnak, és egy másik világból jöttem, hogy helyreállítsam ezt. Semmi másra nincs szükségem, csak arra a tojásra, amit Roran az erdőben talált.
Nevetséges. Még ő maga sem hinne a saját szavainak. És ha ahhoz, hogy a lány őrültnek hinné, hozzájön az is, hogy Kathrina apja biztosan nem venné jó néven, ha egy nincstelen lány zaklatná az ő gyermekét.
Roranhoz mindenesetre szerelmén keresztül vezet az út, szóval szüksége van a lányra.
Próbálta végiggondolni, mivel férkőzhetne a lány bizalmába. Mi az, ami ebben a világban segíthet neki? Alapvetően Alagaesia olyan, mintha a középkorban lenne. Mi volt a középkorban, ami a hasznára lehet? Beteges vallásosság, járványok, háborúk, lovagi tornák…
Lovagok! Ez az! A lovagi becsület. Arra egy nő minden körülmények között számíthatott. Már ha a megfelelő emberről volt szó. És kétségtelen, hogy Eragon és Roran becsületes fiúk voltak, akik segítenének egy bajba jutott hölgyön. Nem voltak lovagok, de segítenének neki, ez biztos.
És ha minden jól megy, amikor majd előadja nyomorúságos életének történetét, majd befogadják. És akkor minden jó lesz. Vagy beviszik a faluba, ahol aztán majd Kathrina segít neki, vagy itt tartják, és akkor átcsempészheti a tojást Eragonhoz.
Ágrólszakadtnak kell tűnnöm. Minél nyomorultabbul nézek ki, annál hihetőbb lesz a történetem. Főleg hogy valószínűleg gyanús lesz nekik, hogy nem szoknyában vagyok. Ebben a világban Arya volt az egyetlen nő, aki nadrágban járt. És igazából ő is kivétel, hiszen nemcsak harcos, hanem tünde is.
Lehajoltam – és magam sem hittem el, hogy ezt teszem –, és nagy adag földet vettem a kezembe. Határozott mozdulatokkal koszoltam be a ruhát, ami rajtam volt. Alapos voltam, muszáj volt. Eltépni vagy kilyukasztani sem a nadrágom, sem a pólóm nem akartam. Legalább koszosnak kellett tűnniük.
A biztonság kedvéért az arcomra is kentem egy keveset, de igyekeztem nem túlzásba vinni. Segítségre szorulónak akartam tűnni, nem rémisztőnek.
Izgatott voltam. Találkozni fogok velük, akikről eddig csak olvastam. Mélyen magamba szívtam ez erdő friss levegőjét. Ki-be lélegeztem, és próbáltam úrrá lenni a nyugtalanságomon. Jól kell alakítanom a szerepemet, nem ejthetek hibát. Minél gyorsabban kell cselekednem, mert ki tudja, meddig tart ki a világ a segítségem nélkül.
Ekkor azonban a tarkóm furcsán bizseregni kezdett, és egész testemet átjárta valamilyen rossz érzés. Ismerős volt. Ugyanezt éreztem az erdőben, amikor Roran elindult haza a tojással. Mintha valaki figyelne. Körbefordultam, próbáltam átlátni minden ágon és levélen, de ez természetesen nem sikerült. Csak azt tudtam, hogy innen sürgősen el kell tűnnöm.
Mindent kockára téve kiléptem a rejtekemből, és gyors léptekkel elindultam a tanya felé.
